Régóta nem írtam értelmes dolgot ide, ezért most megörvendeztetem mind az 1 látogatómat egy utóbbi 3-4 napot összefoglaló bejegyzéssel. Ugyebár pár napja elkezdtük az offline melót Tulok és Czako barátommal a Jász-Plasztikban (mások Jurassic Parknak hívják), akikről azóta kiderült, hogy így együtt fantasztikus utitársak tudnak lenni egy röpke fél órás buszozáson. Ugyanis a Jurassic Parkba partybusszal kell menni, ahova még ráadásul VIP jegy is kell (ami nekünk első nap nem volt, de Tulok lespanolt a buszsofőrrel, és egyből felengedtek).
Ezúton szeretném a Jász-Plasztik kft. vezérigazgatójának üzenni (már ha olvassa a blogot), hogy jobban menne a munka, ha kapnánk egyet abból a gyönyörű, esztétikus Jász-plasztikos pólóból. Előre is köszönjük.
Első nap, mikor odaértünk, jött Bred 'margónéni' Bellick, és bevezetett minket a hatalmas gyárterület szívébe, ami zöld gyeppel van körülvéve (gondolom a fedezékmentes terepen könnyebb hátbalőni a menekülő embert távcsöves puskával az őrtoronyból). A gyárban tömör 40 fok uralkodott, ami napközben -a kinti 50 fokos hőséggel termikus kölcsönhatásba lépve- 45 fokot eredményez. Erre jön még rá az a +5 fok, amit a műanyag-fröccsöntő gépek generálnak, ezért néha-néha (amikor az Amazonas teljes évi vízkészletének fele végigfolyik dokkmunkás felsőtestünkön) áldjuk azt a pillanatot, amikor megfogant bennünk az offline munka gondolata. Egyébként sokak számára kérdéses lehet: azért hívom offline munkának, mert ezt nem weben kell vgezni, mint az eddigi munkáimat. Fura is, hogy ha valamit elbaszok, nem az MsN kattog, hanem Terike néni, csak Ő sokkal hangosabban.
Az első három nap kibírható volt, volt időm mindent csinálni a munkán kívül (pl. feltérképezni a lehetséges szökési útvonalakat, magamra tetoválni a JP alaprajzot, stb). A harmadik nap Rendszámtábla-tartót kellett ellenőrizgetnem, gondoltam rá, hogy előrelátó módon hazacsórok 2-3at, emlékezvén a volán mögött töltött halálközeli pillanataimra (ha frontális ütközésnél kirepülök a szélvédőn, a kocsi meg totálkárosra törik, maradjon muteromékra valami stillszerű dolog). Tulok és Czako rendszámtábla-check közben sokszor meglátogatott, majd rövid szellemeskedés/baszogatás után visszament a munkájához (nekem már kajak elvonási tünetem lenne, ha senki nem baszogatna).
Amúgy a vicceskedésről jutott eszembe, hogy pénteken (amikor éppen szabadnapunk volt), kimentünk kajzerba (ami a helyi vendéglátó egység, de ezt már lehet, hogy írtam régebben), és Czako mondott egy olyan szar poént, hogy az már egyenesen jó:
<VICC copyright='czako'>
- Hogy lehet a sünnel időt mérni?
- ???
- Kiteszed az ablakba egy fél órára, az pont 30 perc.
</VICC>
Legalábbis nekem tetszett, de egy normálisabb ember minimum egy borzasztó szóviccel válaszolna. Tényleg:
<VICC copyright='nem vállalom'>
- Mi az, amikor a tóban csak egyetlen hal van?
- ???
- MonoTon.
</VICC>
Szerintem ezt a posztot itt és most hagyom abba.