Úgy tűnik, hogy idén rosszkisfiú voltam, ugyanis a Mikulás nekem 6-8 durva ZH-val és 3-4 'egyéjszakás kaland' típusú beadandóval baszta tele a cipőmet, hogy fagyna rá a szánkójára a kvantummeghajtású rénszarvasaival együtt (jelen pillanatban a Mikulást hibáztatom a szabadidőm nullázása miatt, Ő nyilván nem neheztel rám emiatt, miközben 3000-szer gyorsabban repül a hangsebességnél).
Nem mellesleg lett egy második munkahelyem is, ahol telefonos operátor vagyok egy ingyenes ügyfélszogálaton, ami már önmagában is egy vicc, de a jó társaság még viccesebbé teszi a napot. Gondolom, Ti azt sem tudjátok, hogy mi az első munkahelyem - mert még nem írtam róla -, nos, erről a másodikról sem fogok sokkal többet írni, tekintve, hogy mindkét céggel titoktartási szerződést írtam alá, és ezt bejegyezni posztba nem tűnik túl nagy titoktartásnak. Tehát ha információkat adnék ki, meg kéne, hogy öljenek a főnökeim.
Ettől függetlenül viszont büszke vagyok magamra, mert az összes gyakorlati jegyem egyestől különböző lett, legalábbis azok, amelyeket eddig megkaptam, de a többire is igen jó esélyt látok a két-három héttel ezelőtti állapotokhoz képest [amikoris rájöttem, hogy a 18 külömböző kurzusomból 9-en még soha életemben nem voltam benn, sőt, 80%-nál a tanárt sem ismerném fel, ha szembejönne velem az egyetem folyosóján (persze ennek az esélye is igen csekély, mivel az egyetemen folyosóján is ritkán tartózkodom)].
Gondolom kíváncsiak vagytok, hogy ilyen mentalitás mellett mi a faszt keresek még mindig az egyetemen, mitöbb, hogyan csinálom meg a kurzusaimat?
Nos, az egészhez igen sok köze van Czakónak, akinek van egy olyan képessége, ami igen ritka: egy-két olvasás után képes megérteni és megjegyezni szinte bármit, legfőképpen a reál tantárgyak témáit és anyagát. Ettől függetlenül persze Ő is kettes lesz mindenből, mert ezt az adományt a természet egy gigantikus méretű lustasággal együtt osztogatta, így Czako is pontosan annyit tanul, hogy épp meglegyen kettes (persze ehhez neki lényegesen kevesebb idő szükségeltetik, mint pl nekem). Így esett hát meg, hogy a Programozás Technológia nevű tárgy egész féléves UML anyagát egy éjszaka alatt magáévá tette olyannyira, hogy másnap írt belőle egy ~4-es ZH-t, és a reggeli gyorsoktatásnak köszönhetően az enyém is egyestől külömböző lett. Ugyanebből a tárgyból kötelességünk volt beadni még egy beadandót is, ami -a csoporttársaink 80-90 oldalas kisregényével ellentétben- kereken négy A/4 oldalt tett ki. A tanár bácsi meg is dícsért, hogy biztosan sokat dolgoztunk vele.
A másik tárgy - a Delphi kezdőknek - pedig mindkettőnknek 5-ös lett (!!!!!!), amit a tanár egy 2-esre és egy 5-re adott meg, bizonyítva ezzel igen erős szakmai gyakorlatát a számtani közép kiszámításának tudományában (persze ez csak vicc, az arc csak simán jófej volt).
Talán az egyetlen tárgy, amit a félév során rendesen csináltunk, az az EAF volt (Elemi alkalmazások fejlesztése - programozás), ennek persze oka van: programozni jöttünk a programtervező informatikus szakra (nem pedig a matematika összes ágát magas fokon elsajátítani - ha matematikus akartam volna lenni, akkor matematikus szakra megyek), akármennyire is matekkal és egyéb faszságokkal akarják elérni, hogy kibukjak az egyetemről (avagy költségtérítéssel támogassam Gyurcsány Ferenc és kedves barátai (n+1). villájának felépítését) - ezúton üzenem azoknak, akik a tantervet állítják össze, hogy a programozás (és az ehhez kapcsolódó, saját vélemnyem szerint hasznos dolgok) lesz az egyetlen tárgy, amit becsületesen végig fogok tanulni, a többit pedig a pofátlanság felső határait feszegetve fogom csalással és egyéb gátlástalan dolgokkal teljesíteni, a lelkiismert furdalás legapróbb megnyilvánulása nélkül. Pont.
Apropó: Valaki nem akarja megírni helyettem jövőhéten a Matalap ZH-mat a nevemmel? Fizetnék érte....
Nah most, hogy kiadtam a dühömet leírok inkább egy sztorit. Azt kell rólam tudni, hogy 3 dologtól félek csaknem pánikbetegség-szerűen:
- A bezártságtól (klausztrofóbia): kis, sötét helyeken (ahol a végtagjaimat sem tudom mozgatni, vagy csak simán nyomasztó a zug, ahol vagyok) bepánikolok, tehát ha valaki meg akar kínozni, súlyozottan javaslom neki, hogy élve temessen el egy koporsóban. A hatás garantált.
- Az ízeltlábúaktól, ezen belül is legfőképp azoktól, amelyek szemeinek és lábainak száma nagyobb egyenlő 8, vagy tudnak valami váratlan/hirtelen dolgot csinálni, vagy esetleg mindkettő egyszerre. Pl: egy méretesebb pók, vagy egy nagy, zöld imátkozósáska, ami hirtelen elkezd repkedni összevissza a szobámban (ugyanis itt kurvára törzsvendégnek érzi magát).
- A tűktől, ezen belül is inkább a látványtól, mintsem a fájdalomtól.
Ez utóbbit nem olyan rég még nem is tudtam, talán ezért voltam olyan kurva lelkes, mikor megláttam a flyert, hogy véradás lesz a koliban. Nah ezt kitűztem magam elé, mint újabb célt - 3 embert mentek meg egy véradással (legalábbis ez volt a flyeren). Czakot már nem volt könnyű rábeszélni, de amikor végül rászántuk magunkat, már nem volt visszaút.
A koli kistornatermébe lépve egyből 2 dologra lettünk figyelmesek:
- arra, hogy az orvosokon kívül senki nincs ott
- az egyik mosolygós nővérkére (akinek ezúton üzenem, hogy <3)
Miután konstatáltuk, hogy nincsenek hullák bedobálva a sarokba, elkezdtük kitölteni a papírokat, és az orvosok elvégezték a rutinellenőrzéseket (vérnyomásmérés, torok-vizsgálat, hülye kérdések feltétele, stb), majd egy kis tűvel megszúrták az ujjam hegyét. Ekkor azt gondoltam magamban, hogy nem is volt ez olyan vészes, holnap reggelre el is felejtem, de -mint később kiderült- ez csak arra kellett, hogy megállapítsák a vércsoportom, ami az én esetemben AB volt (ha jól emlékszem).A java még csak ezután következett:
Miss <3 mosolyogva felfelketett minket egy középkori kínzópadra emlékeztető fekvőalkalmatosságra, majd előkapott egy olyan vastag tűt, amit akár távolsági vízvezetéknek is lehetne használni, csak ahhoz túl hosszú lenne. Még fel se fogtam hogy mit látok, de a következő pillanatban a tű fele már el is tűnt a könyökhajlatom belső felében, és ekkor suhant át rajtam a gondolat (a tű mellett, mert ugye az is átsuhant rajtam), hogy mégse kellett volna arcoskodni ezzel a véradással. A dologra még az is rátett egy lapáttal, hogy a szúrás után nem kezdett el rögtön folyni a vér azon a kikúrt csövön, így a nővérke még rántott is egyet-kettőt az egész konstrukción, aminek hatására elkezdett gyűlni a mellém helyezett zacsiban a saját vérem.
Ebben a pillanatban nagy csata dúlt bennem: rántsam ki magamból a cuccot, és -kicselezve a battle-nővérkéket- megállás nélkül ordítva rohanjak úgy 15-20 kilométert a Budaörsi út és az M1-M7 autópálya szakaszán, VAGY engedjem el magam, és élvezzem a életet?
A nővérke seggén végigfuttatva a tekintetem kompromisszumos megoldás született: mindenképpen itt maradok, és megpróbálom elviselni azt a hihetetlenül kellemetlen érzést, amit a tű és a csövön átfolyó vérem látványa okozott, majd elmegyek valami olyan helyre, ahol egyedül vagyok, 2-4 napra magamba zuhanok és meggyónom bűneim az Úr színe előtt.
Láthatólag -annak ellenére, hogy előtte nekem volt a legnagyobb arcom- én voltam az, aki a leginkább a menekülési útvonalakat kémlelte, czako jól elpoénkodott a nővérkével, a mellettünk fekvő -szintén véradó- csaj pedig mosolyogva nézett a halálfélelemmel átitatott arcomba... A csúcs az az a pillanat volt, amikor elkezdtem szédülni, majd a látásom kissé pingessé vált, aztán pedig másodpercekig nem láttam semmit. Miután visszatért a látásom, észrevettem, hogy a mellettünk fekvő csaj (aki később kezdte az egész rituálét) már végzett, és éppen elfelé megy, én meg még mindig ott feküdtem, a kezemben a 400-as PVC csövet megszégyenítő tűvel.
Hosszú óráknak tűnő percek után végre jelzett a véradási zacskó megtelítődését jelző készülék, hogy megtelítődött a véradási zacskó. Ekkor a nővérke egy gyors mozdulattal eltávolította a csövet a kezemből, és izomból vattát szorított rá, az ütőeres vérzést megelőzendő. Hozzá kell tegyem, hogy ez nagyon sokáig meghatározó pillanat lesz az életemben, mert a megkönnyebbülés olyan erővel szakadt a nyakamba, hogy majdnem ott helyben elélveztem (ezúton üzenem annak a 3 embernek, akinek ezzel az életét megmentettem, hogy legalább 10 rekesz sörrel lógnak / koponya [apropó: az egyik vesémet, illetve a fél tüdőmet is szívesen elcserélem sörért, ha érdekel valakit]). Ezután már csak a szobába való felnavigálás maradt hátra, ami ilyen bódult állapotban kisértetiesen hasonlított egy jólsikerült buli utáni hazavergődésre.
Az emeletre felérve még ugráltam és ordítoztam is egy kicsit, hogy aki esetleg még eddig nem nézett full hülyének, annak legyen lehetősége azt ekkor megtenni. Amúgy -ha érdekel valakit- a szúrás maga nem fájt, de utána a karomat alig tudtam mozgatni, és a mai napig is egy sötétkék-feketés véraláfutás díszeleg az említett végtagomon. Szerintetek ez természetes, vagy amputálásra lesz szükségem?
